Ott volt egy adag cékla a hűtőben, amin látszott, hogy nem fogja már sokáig eredeti állapotában bírni, és néhány napja egy muffin-recept is eőkerült, szintén céklával. Mivel csak irányzéknak bírom általában a recepteket használni, egész másképp csináltam végül egy fincsi, de egyszerű, alap sütit.
Van az általam 25-ösnek hívott (a klasszik Horváth Ilonában kakaós lepénynek nevezett) alaprecept, amit nem mellesleg elég egyszerű összekavargatni, és a hozzávalókat is meg lehet az arányok alapján jegyezni gyorsan, ráadásul egy eléggé lefogyasztott háztartásban is össze lehet őket szedni biztosan, plusz jól variálható maradék finomságokkal.
Az alaprecepthez kell:
1 egész tojás,
25 dkg cukor,
5 dkg vaj,
2,5 dl tej,
25 dkg liszt,
1 sütőpor,
pici só,
(kakaó).
A tojást a cukorral jól ki kell kavarni, de elég csak úgy egyben, nem kell külön habozni. Én ezek után szoktam a fele tejet hozzáönteni, aztán szépen belekavarni a lisztet a sütőporral, a többi tejjel adagonként. A vajat általában olvasztom, mert az a lágyság miatt érdekes, viszont így jobban eloszlik, mikor belekeverem a masszába. Az alapreceptben kakaóport kell belekeverni, és mehet is a kikent, lisztezett tepsibe, aztán a sütőbe, kb. 15 perc alatt közepes melegben meg is sül.
Ez tehát az alap, amiből a leggyakoribb esetben egyébként kiindulok, ha hirtelen sütni kell, mivel kb. fél óra alatt a legbonyolultabb verzióból is van valami készen, és igaziból nagyon olcsó is, plusz jól lehet variálni attól függően, mi van itthon. Ráadásul nagyon hasonló ez a muffinokhoz, így ilyen receptekből is lehet ötletet meríteni.
Nálam néha kerül a kakaó helyére darabolt étcsoki, mazsola, durvára darált mogyoró vagy mandula, rum(-aroma). Máskor az alap tésztába kicsit kevesebb tejet (kb. 1,5-2 dl-t) öntök, és kerülnek bele (a csoki mellett , esetleg nélkül) különböző gyümölcsök (meggy, darabolt narancs, banán, szilva, eper... tömérdek lehetőség van tulajdonképp, de eddig ezek voltak). Néha mennek egyéb fűszerek, szilvához fahéj, narancshoz gyömbér és rum, meggyhez utóbbi szintén egy kis vaníliával. Lehet a fantáziát működtetni.
És most a legújabb variáció volt a céklás dolog. Bekavartam az alapot, feldaraboltam egy nagyobb céklát kis darab csíkokra, ezt kevertem a masszába egy fél táblányi (ennyi volt és elég is) összedarabolt étcsoki és egy-két kanál kakaópor társaságában. Mivel a csoki is elég édes, akkor is, ha ét, ilyenkor az alap recept 25dkg-jához képest csak kb. 15 dkg cukrot kavarok be a tésztába az elején, és ez bőven sok is, így is édes. Ezenkívül most beleborítottam még egy jó nagy maroknyi tönkölykorpát és egy hasonló adag zabpelyhet is, a tésztába, utóbbiból mehetett volna még, elbírta volna a massza Picit több tejet kapott az alap a korpa és a pehely miatt, de nem sokkal, mivel a gyümölcsök is mindig engednek elég sok levet, így tudtam, hogy a cékla is fog. A csoki és a cékla most is csak a legvégén került bele a masszába, ami végül hasonló szilárdságú lett, mint a muffin tésztája szokott lenni, de nem nagyon kellett tuszkolni, lapogatni a tepsiben ennek ellenére, mert elterült jól. Finom volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése